Ahogyan várható volt, a szavazatszámlálás második napján már nem változtak jelentősen az erőviszonyok az ellenzéki előválasztáson. Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg. Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem . Dobrev gyűjtötte a legtöbb szavazatot, de nem annyit, hogy már az első fordulóban megnyerje az ellenzéki előválasztást. A dk hivatalos előválasztási programmal jelenleg nem rendelkezik, viszont dobrev klára 2021.
Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem .
Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem . Ötven választókerületben már megvan a végeredmény, reggel folytatják a szavazatok számlálását. Megkezdődött az urnák megnyitása és a szavazatok megszámlálása. Kedd este zárult le az első országos ellenzéki előválasztás, ma (szerdán) kezdték el összeszámolni a szavazatokat. A dk hivatalos előválasztási programmal jelenleg nem rendelkezik, viszont dobrev klára 2021. Ahogyan várható volt, a szavazatszámlálás második napján már nem változtak jelentősen az erőviszonyok az ellenzéki előválasztáson. Dobrev gyűjtötte a legtöbb szavazatot, de nem annyit, hogy már az első fordulóban megnyerje az ellenzéki előválasztást. Az eredményeket az előválasztás 2021 hivatalos . Folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az egyéni választókerületek eredményeit! Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg. Tordai legyőzte kálmán olgát, nagy vereségbe .
Tordai legyőzte kálmán olgát, nagy vereségbe . Megkezdődött az urnák megnyitása és a szavazatok megszámlálása. Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem . Ahogyan várható volt, a szavazatszámlálás második napján már nem változtak jelentősen az erőviszonyok az ellenzéki előválasztáson. Kedd este zárult le az első országos ellenzéki előválasztás, ma (szerdán) kezdték el összeszámolni a szavazatokat.
Az eredményeket az előválasztás 2021 hivatalos .
Folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az egyéni választókerületek eredményeit! Ötven választókerületben már megvan a végeredmény, reggel folytatják a szavazatok számlálását. Kedd este zárult le az első országos ellenzéki előválasztás, ma (szerdán) kezdték el összeszámolni a szavazatokat. A dk hivatalos előválasztási programmal jelenleg nem rendelkezik, viszont dobrev klára 2021. Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg. Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem . Dobrev gyűjtötte a legtöbb szavazatot, de nem annyit, hogy már az első fordulóban megnyerje az ellenzéki előválasztást. Az eredményeket az előválasztás 2021 hivatalos . Megkezdődött az urnák megnyitása és a szavazatok megszámlálása. Tordai legyőzte kálmán olgát, nagy vereségbe . Ahogyan várható volt, a szavazatszámlálás második napján már nem változtak jelentősen az erőviszonyok az ellenzéki előválasztáson.
Dobrev gyűjtötte a legtöbb szavazatot, de nem annyit, hogy már az első fordulóban megnyerje az ellenzéki előválasztást. Ötven választókerületben már megvan a végeredmény, reggel folytatják a szavazatok számlálását. Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg. Tordai legyőzte kálmán olgát, nagy vereségbe . A dk hivatalos előválasztási programmal jelenleg nem rendelkezik, viszont dobrev klára 2021.
Az eredményeket az előválasztás 2021 hivatalos .
Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg. Ötven választókerületben már megvan a végeredmény, reggel folytatják a szavazatok számlálását. Kedd este zárult le az első országos ellenzéki előválasztás, ma (szerdán) kezdték el összeszámolni a szavazatokat. Dobrev gyűjtötte a legtöbb szavazatot, de nem annyit, hogy már az első fordulóban megnyerje az ellenzéki előválasztást. Tordai legyőzte kálmán olgát, nagy vereségbe . Ahogyan várható volt, a szavazatszámlálás második napján már nem változtak jelentősen az erőviszonyok az ellenzéki előválasztáson. Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem . Az eredményeket az előválasztás 2021 hivatalos . Megkezdődött az urnák megnyitása és a szavazatok megszámlálása. A dk hivatalos előválasztási programmal jelenleg nem rendelkezik, viszont dobrev klára 2021. Folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az egyéni választókerületek eredményeit!
Elovalasztas Eredmenyek - Gyakorlati útmutató az elÅ'választáshoz - GerÅ' Péter : Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg.. Nagyon lassan halad a szavazatszámlálás, szerda este 10 óráig olyan kevés körzetből érkezett adat, hogy egy nappal az urnazárás után sem . Ötven választókerületben már megvan a végeredmény, reggel folytatják a szavazatok számlálását. Dobrev gyűjtötte a legtöbb szavazatot, de nem annyit, hogy már az első fordulóban megnyerje az ellenzéki előválasztást. Folyamatosan frissülő cikkünkben követjük az egyéni választókerületek eredményeit! Az előválasztás szervezői az önkéntesek munkáját, mi pedig az index olvasóinak megtisztelő és kitartó figyelmét köszönjük meg.